Bemutatkozás
A Marketing & Menedzsment a magyar marketingszakma legrégebben megjelenő folyóirata. 1967-ben adta ki első ízben az Országos Piackutató Intézet a saját folyóiratát MARKETING-piackutatás címen, amely a 80-as évek közepétől Marketing címen volt jelen a piacon.
1995-től a folyóirat Marketing & Menedzsment címen jelenik meg, jelenleg a GfK Hungária és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara közös szerkesztésében, és ebben az évben a 45. évfolyamát jegyzi. A Marketing & MENEDZSMENT negyedévente megjelenő tudományos folyóirat, a marketingszakma egyetlen akadémiai rangú folyóirata.
A Marketing & MENEDZSMENT olyan tanulmányokat és cikkeket közöl, amelyek témájukat a marketing, illetve a tágabb értelemben vett menedzsmenttudományok valamelyik területéről veszik. Szívesen ad teret egyetemi oktatók, tudományos kutatók, gyakorlati szakemberek és mások olyan írásainak, amelyek hozzájárulnak a fenti meglehetősen széles tárgykörben felmerült, a tudományt vagy a gyakorlatot előrevivő gondolatok napvilágra kerüléséhez.
A Marketing & MENEDZSMENT feladatának tartja, hogy lehetőséget, publikációs fórumot teremtsen a különféle, szakmailag megalapozott vélemények kifejtéséhez, az egyes szakterületek elméleti és gyakorlati művelőinek véleménycseréjéhez.
A Marketing & MENEDZSMENT cikkei, tanulmányai jól hasznosíthatónak mutatkoznak a szervezeti döntéshozók, és az üzleti ismeretek oktatói, hallgatói számára egyaránt. A Marketing & MENEDZSMENT anyagai nemcsak a vállalati és intézményi menedzserek íróasztalán találhatók meg, hanem rendszeres kötelező és ajánlott olvasmányok az üzleti felsőoktatásban, graduális és posztgraduális szinten egyaránt.
Marketing & Management
XLV. évfolyam 4. szám
Vizsgálat női menedzserek innovációt generáló tevékenységéről - Konczosné Szombathelyi Márta – Keller Veronika
ANGOLUL
The transformation of HRM in the Eastern European region and in Hungary - József Poór
MARKETING ÉS PÉNZÜGYEK
Márkaértékelés pénzügyi szemmel - Takács András
A marketing – pénzügy interfész, avagy reálopciók a marketingben - Csapi Vivien
CSR - Merre tovább? - Putzer Petra
KERESKEDELMI MARKETING
Funkcionális értéklánctervezés egy kereskedelmi vállalat példáján keresztül - Kozák Tamás
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozók beszerzési folyamata és menedzsmentje - Villányi Réka
ÖKOMARKETING
A környezetbarát termékvédjegyezés „3win"kapcsolatrendszere, a hazai rendszer gazdasági elemzése mélyinterjús kutatás alapján - Péterné Baranyi Rita
KÖNYVISMERTETÉS
Online üzlet és marketing
Menedzsment-tanácsadási kézikönyv